Ladoniczki-Péringer Adrienn Csiga Díjban részesült

A Megyei Diák Fórum megtisztelő elismerésben részesítette Ladoniczki-Péringer Adrienn tanárnőt a 2018 márciusában tartott ülésén. Adrienn néninek azzal a Csiga Díjjal ismerték el a munkáját, melyet a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület (korábbi nevén Városi Diákönkormányzatért Egyesület) minden évben olyan személyeknek adományoz, akik kiemelkedő diáksegítő munkát végeznek. A csiga jól szimbolizálja azt az egyesületi gondolatot, hogy a…

Úszás Diákolimpia Országos Döntő eredményei

Március 23-25-én rendezték Hódmezővásárhelyen az Úszás Diákolimpia Országos Döntőjét, melyen Mátray Medárd 8. c osztályos tanuló IV. korcsoportba 100 méter hátúszásban 17. helyezést ért el. Szintén IV. korcsoportban, iskolánk lány gyorsváltó csapata is hősiesen helytállt 4 x 50 méteren. A csapat tagjai: Garzsik Nóra (7.b), Módos Dorka (8.d), Bende Luca (7.b), Szarka Dorottya (8.d) Eredményeikhez…

2. Nemzetközi projekttalálkozó – Csíkszentkirály

A második nemzetközi projekttalálkozóra 2018. március 24-28 között Csíkszentkirályban került sor. A márciusi találkozónk alkalmával az alábbi munkavégzésre került sor: Áttekintettük a munkaterv időarányos teljesítését, egyeztettük a további feladatokat. Kidolgoztuk az időközi beszámoló minőségi kritériumait, összeállítottuk az ehhez szükséges anyagot, meghatároztuk a felelősségi köröket. Beszéltünk az átvett jó gyakorlat, a „Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás” eddigi adaptálási…

Elhunyt Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató

Néhány nappal azután, hogy erdélyi vendégeink hazautaztak, szomorú hírt kaptunk. 2018. február 14-én életének 92. évében elhunyt Kallós Zoltán, a magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakja, a nemzet művésze, akinek munkásságát egyebek mellett Kossuth-nagydíjjal, Corvin-lánccal és Europa Nostra-díjjal is elismerték. A projektünket azért érinti közvetlenül a haláleset, mert a pályázatunk címének Kallós Zoltántól választottunk idézetet: „Addig leszünk…

1. Munkatársak közös rövid távú képzése program – jó gyakorlat átadása – jó gyakorlat cseréje – Szolnok

A projektpartnerek találkozására második alkalommal is szintén Szolnokon, iskolánkban került sor 2018. február 7-11 között. A találkozó célja ezúttal a munkatársak közös rövid távú képzése – jó gyakorlat cseréje volt. Az első jó gyakorlat cseréjéhez kapcsolódó képzésben a koordinátor intézmény „Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás – ZMF” jó gyakorlatát ismerték meg és sajátították el interaktív módon a…

1. Nemzetközi projekttalálkozó – Szolnok

Az első nemzetközi projekttalálkozóra 2017. november 23-27 között Szolnokon, intézményünkben került sor. Csütörtökön este vendégeinket vacsorával vártuk, akik a nagy köd miatt elég kalandos körülmények között érkeztek meg késő este. Pénteken az iskolában kezdtük el a munkát.  Az ismerkedést követően megbeszéltük a partnertalálkozó részleteit, véglegesítettük a programot. Bemutattuk vendégeinknek az iskolában folyó tartalmi munkát és…

EFOP-3.2.3-17 „Digitális környezet fejlesztése a Szolnoki Tankerületi Központ intézményeiben” projektnyitó rendezvény

A Szandaszőlősi Művelődési Házban 2018. április 06-án megrendezett projektnyitó rendezvényünkön iskolánk tanulói, pedagógusai, szülők, az intézmény vezetői és a projektmenedzsment tagjai vettek részt. Hegyiné Mladoniczki Éva köszöntőjében kiemelte a digitális kompetenciák fejlesztésének fontosságát, a tanulók érdekeltségét az együttműködésben. A köszöntő szavakat követően Majnárné Varga Tünde projektmenedzser tájékoztatta a jelenlévőket a projekt részleteiről, illetve iskolánknak abban…

A Boldogság világnapja

A Boldogság világnapjához csatlakozva iskolánkban is megtartottuk Boldogságnapunkat. Reggel az érkezőket már a bejáratnál pozitív üzenetek fogadták. Az első órákon is hasonló gondolatokkal kezdhették a napot. Napközben a Boldogságóra programban résztvevő osztályokban Boldogságórákat tartottak. Hálakuponok, rajzok, képek készültek a boldogsággal kapcsolatban, amelyeket a bejáratnál lévő paravánon helyezhettek el diákjaink. A rádión keresztül boldogságfokozó dalokat hallgattunk.…

II. Rézfúvós Fesztivál eredményei

2018. március 28-án rendezték Szolnokon a II. Rézfúvós Fesztivált, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: Kürt: Arany minősítés: Nagy-György Zoltán (5.a) Ezüst minősítés: Szabó Zétény Ákos (4.b),  Szabó Bálint Sebestyén (5.a), Soós Péter (6.a) Tenorkürt-Baritonkürt: Arany minősítés: Tasy Levente (6.a) Felkészítő tanáruk: Csáki Kálmán Gratulálunk a szép eredményekhez!

Tündérolvasók szövegértési verseny országos döntőjének eredménye

2018. március 23-én került megrendezésre a Tündérolvasók szövegértési verseny országos döntője Püspökladányban. A zsűri elnöke Kertész Erzsi írónő volt. Az induló 153 csapat közül a két előzetes fordulóban nyújtott teljesítmény alapján 10 csapatot hívtak meg erre az eseményre, köztük iskolánk Olvasómeseterek csapatát is. Tagjai: Bányi Flóra, Munkácsy Luca és Vékony Dorka 8. a osztályos tanulók…

Bázisintézményi hírek – Meghívó a Tavaszi Pedagógiai Napok programjaira

Örömmel értesítjük, hogy iskolánk, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, mint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, részt vesz a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett Tavaszi Pedagógiai Napok (2018. április 16-27.) rendezvénysorozatán. A pedagógusok számára meghirdetett programjainkra szeretettel meghívjuk és várjuk a Szolnoki POK illetékességi területén lévő nevelési-oktatási intézmények, óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakgimnáziumok,…

EFOP-3.2.3-17 Digitális környezet a köznevelésben

A Szolnoki Tankerületi Központ sikerrel pályázott az EFOP-3.2.3-17 Digitális környezet a köznevelésben című pályázati kiírásra.  A Digitális környezet fejlesztése a Szolnoki Tankerületi Központ intézményeiben című projektet a Szolnoki Tankerület négy iskolája valósítja meg, melyből egyik a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Az intézményi szintű projektnyitó rendezvényünkre 2018. április 06-án 13.00 órától kerül sor a…

Tóth László fotóművész kiállításmegnyitóján szerepeltünk

Megtisztelő felkérésnek tehettek eleget legfiatalabb népdalénekeseink, amikor Tóth László: Fénybe zárt pillanatok című fotókiállításán énekelhettek.  A harmadikos-negyedikes lányokból álló lelkes kis csapat örömmel vállalta a szereplést, és a megnyitón résztvevő vendégek előtt nagy sikerrel szerepeltek.  Az énekegyüttes tagjai: Simon Lili, Móré Boglárka, Csomor Nóra, Szabó Szofi, Kövér Dorottya, Mezei Anna 3.c osztályos tanulók, valamint Szilágyi Jázmin…

A megyei mezei futóverseny eredményei

2018. március 26-án rendezték Martfűn a Megyei mezei futóversenyt, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: IV. korcsoportos fiúk csapatban: 3. hely Csapattagok: Gáspár Zoltán (8.b), Fülöp Balázs (8.a), Kiss Máté (8.b), Kalóczkai Sándor (8.b) és Kis Ádám (8.c) IV. korcsoportos lányok csapatban 2. hely: Csapattagok: Józsa Lili (8.b), Honti Luca (7.c), Garzsik Nóra…

Márciusi zöld jeles napok

Ismételten elmondható, hogy iskolánk nem kevés felsős tanulója, valamint a 4. a osztályból is többen zöld jeles napokat népszerűsítettek. Készültek művek többek között a papír-újrahasznosításról, az energiatakarékossággal kapcsolatban, a víz nélkülözhetetlen szerepéről, megóvásáról, valamint időjárási jelenségekről. Köszönjük a gyerekek, illetve a segédkező tanító nénik munkáját! Igazán sokféle témájú mű született. Március 1. ÚJRAPAPÍR VILÁGNAPJA A…

Élménytörténelem házi verseny eredményei

Kedves Diákok! Köszönjük a beadott rejtvényeket, szép munkát végeztetek. Az első két forduló eredményeit összesítettük és ez alapján a következő tanulók jutottak be a döntőbe: 5. évfolyam: Galics Zalán Csajbók Enikő Csényi Zsuzsa Balogh Zselyke Császi Dorka 6. évfolyam Oravecz Anna Oláh Zsófia Dergez Márton Auerbach Anita Dénes Virág A döntőre nem viszitek magatokkal az…