Az utolsó jó gyakorlat átadása 2019. április 13-17 között zajlott Csíkszentkirályban, a partnerintézmény iskolájában.
A tartózkodás céljának, a képzés tartalmának összefoglalása:
A „Népi kismesterségek tanulása, gyakorlása az iskolában” című jó gyakorlat átadása interaktív módon történt. A programban 18 órás képzés keretében a helyiek bemutatták a jó gyakorlatot, annak módszertanát. A jó gyakorlat cseréjéhez bemutató foglalkozások is tartoztak, melyet szakmai megbeszélések követtek. A képzés ideje alatt megtörtént a jó gyakorlat céljainak, tartalmának megismerése, módszertanának áttekintése. A hon- és népismeret témában prezentáció, alkalmazható módszerek, egyéni, kiscsoportos foglalkozások szervezésének eljárásai címmel előadásokat hallgattunk. A jó gyakorlatot helyi, csíkszentkirályi mesterek irányításával, gyakorlati bemutatójával is gazdagították. Jártunk házi sajtkészítőnél, bútorfestőnél, seprőkötőnél. A képzésnek ezt a részét már a nyári táborozáshoz is kapcsoltuk, hiszen a júliusi rövid távú diák mobilitás alkalmával tanulóink is találkozhatnak majd ezekkel a mesterekkel és mesterségekkel.
A márciusi projektmenedzsment találkozó során nem csak a képzés tartalmát egyeztettük és készítettük elő, hanem megterveztük a kiegészítő programokat is. Ennek egyik apropója volt, hogy a partnerintézményben a látogatásunk időpontjában „Iskola másképp 2019” elnevezéssel projekthét zajlott. Ebbe a programba a tanárainkkal szerettünk volna mi is bekapcsolódni, és hasznos tudásátadással hozzájárulni a partnerek egyébként is gazdag programkínálatához. Felajánlásunkat egyfajta „hozzáadott érték”-ként kezeltük, mert reményeink szerint az általunk kínált lehetőségek elősegítették a csíkszentkirályi gyerekek személyiségének, tudásának fejlődését.
Ezek az alábbiak voltak:
Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás: Az általunk átadott első jó gyakorlat, a zenés mozgásfejlesztő foglalkozás anyagából tartottunk az első és a második osztályban két foglalkozást, mely egyben kiváló visszacsatolása volt a jó gyakorlat helyi alkalmazásának.
Kalocsai táncok tanulása: A nagyobbakkal a tavaly nyáron Magyarországon, a kalocsai közös diák mobilitás alkalmával tanultakat idéztük fel. Ezt az újbóli, személyes kapcsolatfelvételt a szandaszőlősi táncpedagógusok és a csíkszentkirályi gyerekek között nagyon fontosnak tartottuk, hiszen három hónap múlva ismét együtt töltünk el egy hetet, ahol szintén lesz majd közös néptánc-tanulási lehetőség.
Lego robotok kipróbálása: Intézményünk idén először csatlakozott a
Digitális Témahéthez, mely április 8-12. között került megrendezésre. Az idei
tanévben a kitűzött célunk az algoritmikus gondolkodás fejlesztése és a
biztonságos internethasználat volt. A témahéten egyik feladatunknak
jelöltük meg a határon túli magyar pedagógusok és oktatási intézmények
bevonását, ezért megkértük a partnerintézményt, hogy regisztráljanak ők is a
Digitális Témahétre. Hatodik és nyolcadik évfolyamon a codecombat.com oldal
segítségével játékos kódolási versenyt szerveztünk, melybe bevontuk határon
túli partnerintézményünket, a Csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola
tanulóit is. Nagy küzdelem folyt egész héten, ki ér a leghamarabb a 19. pálya
végére és ki gyűjti össze a legtöbb gyémántot. A legjobbak jutalmul Digitális
Témahét oklevelet kaptak. Az okleveleket a képzés alkalmával személyesen vittük
el a gyerekeknek.
Iskolánk tanulói abban a szerencsés helyzetben vannak a különböző pályázatoknak
köszönhetően, hogy tanórai vagy szakköri keretek között kipróbálhatják
robotjainkat. A már említett partnerintézménynek sajnos még nem volt lehetősége
ilyen eszközökre pályázni, ezért úgy döntöttünk, hogy a Digitális Témahét
alkalmából kiviszünk néhány robotot Csíkszentkirályra. A velünk kiutazó informatika
szakos pedagógusunk bemutatta használatukat, működésüket, majd az iskola
apraja-nagyja is kipróbálhatta Edbotot, a Blue-Botot, valamint a Lego
Mindstorms EV3 és a Lego WeDo eszközöket. Igazán nagy élmény volt számukra ezen
eszközök kipróbálása. Csodálkozva nézték, ahogy Edbot fejen állt, a Lego
robotot, ahogy a piros szín vagy az akadály érzékelésekor megállt. Szívükbe
zárták Milot, akit a Lego WeDo program illetve egy tablet segítségével előre
hátra sikerült mozgatniuk miközben még „énekelt” is nekik a kis játék.
Megszerették a Blue-Botot az aranyos kis méhecskét, akit a kisebb tanulók is
ügyesen irányítottak a cél elérése érdekében.
Kiegészítő programok:
Látogatás a csíki viseletkészítőnél: Jelen pályázatnak köszönhetően van lehetőségünk eredeti csíki népviseleti darabok beszerzésére. A táncpedagógusokkal közösen tettünk látogatást a varrónő műhelyében, és a márciusi egyeztetés folytatásaként további viseletdarabokat választottunk ki varratásra.
Erdei Iskola látogatása Pottyondon: A júliusi rövidtávú diák mobilitás helyszínén is jártunk. Fontos volt a szandaszőlősi táncpedagógusok számára is a helyszín megismerése, hiszen a tervezett tánctanulásokat és kiegészítő programokat a helyszínen, személyesen hatékonyabban tudtuk egyeztetni.
Látogatás Nyergestetőn: A hely leginkább az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi színhelyeként ismert. A csata helyszínén emlékoszlop őrzi a csatában elesett székely hősök emlékét. Az emlékművel átellenben, az erdő szélén lévő területen, egy tömegsírba hantolták el akkor az ütközet áldozatait, akiknek emlékét többek közt számtalan kisebb-nagyobb fa- és vaskereszt, valamint számtalan kopjafa őrzi. Felemelő érzés volt látni a sok gyönyörű kopjafát, és hallgatni a partnerintézmény egyik pedagógusának hiteles ismertetőjét a történelem ide kapcsolódó részéről.
Csíksomylói passiójáték: Ottjártunk idejére esett virágvasárnap, így a csíksomlyói kegytemplom előtt volt szerencsénk megnézni a szabadtéri előadást, amely felejthetetlen élményt nyújtott. Előtte sétát tettünk a Kis- és a Nagysomlyó hegyek közötti nyeregben a Hármashalom oltárnál. Már ebben az időszakban nagy volt a készülődés Ferenc pápa látogatására, mindenhol érezhető volt az a mélységes tisztelet és alázat, ahogyan készültek erre az ünnepre.
A zenés mozgásfejlesztő foglalkozásokról készült videók az alábbi linkekre kattintva tekinthetők meg:
Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás I.
Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás II.
Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás III.
Zenés mozgásfejlesztő foglalkozás IV.