2013 óta minden évben március 21-én, a csillagászati tavasz kezdetén, azaz a tavaszi napéjegyenlőség napján ünnepeljük az Erdők Világnapját. Magyarország erdei sokszínűségüket, egészségi állapotukat, minőségüket tekintve a bennük folyó szakszerű erdőgazdálkodás eredményeként európai összehasonlításban is megállják helyüket.
Az erdő, az általa biztosított számtalan ökológiai szolgáltatás révén az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk. Elég csak az oxigéntermelésben, illetve szén-dioxid megkötésben betöltött szerepére gondolni vagy a fára, mint biomasszára, megújuló energiaforrásra, hogy belássuk mekkora jelentősége van erdeink védelmének, a velük való tudatos és kíméletes gazdálkodásnak.
Az Erdők Világnapján ez évben az erdők és az oktatás kapcsolata állt a rendezvények középpontjában: „Tanuld meg szeretni az erdőt!” Az Országos Erdészeti Egyesület az egész országra kiterjedő faölelési akciót, rekordkísérletet hirdetett, amiben a 6. c osztály is részt vett. Kilenc és tizenegy óra között egy percen át kellett minél több tanulónak az általa legszimpatikusabbnak vélt fát megölelnie egyedül vagy csoportosan.