Iskolánk idén először csatlakozott az Europe Code Week programhoz, melyet október 5-20. között rendeztek meg Európa szerte. Az európai programozási hét egy olyan kezdeményezés, melynek célja, hogy a programozást és a digitális jártasságot szórakoztató és érdekes módon mutassa be. Ennek megvalósítására a csatlakozó intézményeknek különböző, a programozáshoz kapcsolódó eseményeket kell szervezni és lebonyolítani. Az idén 84 országban összesen 67.950 eseményt valósítottak meg. Iskolánkban három program várta az érdeklődőket. Október 9-én pedagógusaink próbálhatták ki a Lego WeDo2.0 készletet, ahol Milo robot megépítését követően rövid programkódokat készítve „keltették életre” a kedves kis Lego játékot. Október 10-én a részt vevő szülők ismerkedtek meg az elmúlt- és jelen időszak pályázatainak beszerzéseiből kapott Lego Mindstorms EV3, a Lego WeDo 2.0, a Lego Boost, a Bee Bot, a Blue Bot, az Edbot robotjainkkal. Nagyon jó volt látni – ha csak egy óra hosszára is – hogy a felnőttek is képesek gyerekként rácsodálkozni a világ dolgaira és az alkalmat megragadva, kihasználva jót játszani az eddig ismeretlen eszközökkel. Október 14-én pedig tanulóinknak nyílt lehetősége kipróbálni a MicroBit eszközt. A gyerekekkel egy egyszerű játékot készítettünk el, melyen keresztül közelebbről megismerkedtek az eszközzel. A diákok a programozás mellett belekóstolhattak a játékkészítés örömébe is. A foglalkozás nagy sikert aratott a gyerekek körében, hiszen boldogan próbálták ki a játékot és nagyon várják a folyatást.
Az eseményekről a hitelesítést követően tanúsítványt is kaptunk, melyet IDE kattintva tekinthetnek meg.