A Szandaszőlősi Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány „MENŐZZ VELÜNK AZ EGÉSZSÉGEDÉRT” címmel készítette el 20 hónap időtartam alatt megvalósítandó pályázatát az EFOP-1.8.5-17 Menő menzák az iskolákban – Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok felhívásra.
Pályázatunk közvetlen célcsoportja a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, tanulócsoportjai.
Fő célként határoztuk meg a gyermekek egészséges táplálkozáshoz szükséges tudásának és készségeinek megszerzéséhez – ahol lehetséges, a szülők bevonásával – szükséges ismeretek, játékos, interaktív délutánok, iskolai rendezvények, programok szervezésével, lebonyolításával.
A projekt 2018. február 1-jén indult el, és folytatódik a 2018/2019-es tanévben.
Az ismeretterjesztő előadásokat, az ismeretek átadását célzó programokat a projekt megvalósításának első szakaszába tettük, hogy a későbbi megvalósítási időszakban már a konkrét ismeretek birtokában tudjanak tevékenykedni a tanulók.
Megvalósult programjaink:
– A pályázat szakmai tervének megfelelően az iskolai étkező bútorzatának (étkező asztalok, székek) teljes cseréje, a függönyök megújítása, valamint új edényzet, evőeszközök beszerzése megtörtént.
– Poszter és plakátverseny – Téma: egészséges ételek – egészséges életmód és életvitel
– A helytelen táplálkozási szokások és betegségek összefüggései megismerése
– Sportolsz? Mire figyelj? Egészségkockázatok – játékos délután
– Energiaegyensúly és ételek tápanyag tartalmának kiszámításával összefüggő interaktív játékos délután
– Honnan tudod, hogy allergiás vagy az ételre, alapanyagra? – tájékoztató rendezvény
– Segítség! – Lehet, hogy lisztérzékeny, tejérzékeny vagyok?! – tájékoztató rendezvény
A szemléletformálás, az egészséges táplálkozás, életmód népszerűsítése területen megvalósult programjaink:
– Projektnyitó rendezvény – tanulói részvétellel
– Tavaszi nyitogató program – Gyümölcskínáló és Salátabár
Dietetikussal történő tanácsadások és konzultációk lehetőségét is biztosította a pályázat:
– Tanácsadás és konzultáció a rizikócsoportba sorolt (táplálkozási problémával küzdő, anyagcserezavarban szenvedő tanulóknak és szüleiknek)
– Tanácsadás és konzultáció az ételallergiában szenvedő gyermekek és szüleik számára
– Tanácsadás és konzultáció alsó és felső tagozatos pedagógusok számára – Mit tegyünk, ha rizikócsoportba sorolt tanuló van az osztályban?
Minden nyertes projektben kötelező elem a tanulók mindennapos táplálkozási szokásainak a kérdőíves felmérése. 2018 áprilisában az EMMI kérdőívét alkalmaztuk. Ezt a mérést meg kell ismételnünk 2019 májusában. Így összehasonlítható lesz a mostani és a majdani felmérés eredménye, lehet vizsgálni a program hatását, a változás mértékét is tanítványaink körében.
A projekt keretében kötelező a résztvevőkről adatokat szolgáltatnunk az ESZA kérdőív segítségével, melynek kitöltése a szülők segítségével, aláírásával történik meg. Együttműködésüket köszönjük!
A meghirdetett programjainkra szeretettel várjuk tanítványainkat, a szülőket, pedagógusokat!
Néhány kép a megvalósult programokról: