Felemelő, múltidéző hangulatban varázsolódtak el művészeti iskolánk negyedik és ötödik osztályos növendékei, akik részesei lehettek a kunszentmártoni Balla Tibor többszörös Arany Páva díjas népzenész előadásában megtartott citera- és tekerőjáték bemutatójának.
A bemutatón Stonawskiné Busi Ildikó, iskolánk néptáncpedagógusa köszöntette a gyermekeket, majd mesélt Balla Tibor munkásságáról, a bemutatott hangszerek felépítéséről, múltjáról.
Nagyon érdekes volt, ahogy Ildikó néni elmesélte gyermekkorának azon részét, amikor még ő maga is Tibi bácsi citerajátékára tanulta a tánclépéseket a táncórákon, majd később tőle tanulhatott citerázni.
Az ötödik osztályosok ezt ki is próbálhatták, hiszen Tibi bácsi galga-menti citeramuzsikájára táncolhattak, majd dél-alföldi tekerőjátékával is elkápráztatta növendékeinket.
Bathó Rita és Stonawskiné Busi Ildikó néptáncpedagógusok vezetésével együtt tanulhattunk és énekelhettünk dél-alföldi csárdás és oláhos dalokat, Tibi bácsi tekerőmuzsikájának kíséretében.
Ezt követően lehetőség volt a neves népzenész segítségével a tekerőt kipróbálni, melyet a gyermekek nagy örömmel és izgatottan vettek kezükbe, és szólaltatták meg a különleges hangzású hangszert.
A nem mindennapi találkozás befejezéseként rövid táncházban mozgathattuk meg magunkat, kicsit repülve az időben, átérezve az egykori „padkaporos bálak” hangulatát.
Szeretettel köszönjük Balla Tibor népzenésznek, a „Népművészet Ifjú Mesterének” az élményekkel teli órát, az autentikus dél-alföldi zene bemutatását.
2018-ban „Balla Tibor népzenész tekerő- és citeramuzsikája”, mint nemzeti érték felvételt nyert a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárba.
Büszkék vagyunk, hogy eljött hozzánk és átadta tudását!
A program a Szandaszőlősért Egyesület NEA-E-19-0164 azonosító számú pályázatának támogatásával valósult meg.
Köszönjük a felejthetetlen élményt!