Minősítések, díjak, pályázatok logói
http://tehetseg.hu
OM azon.: 035883
Idén 85 első osztályos kezdte meg tanulmányait iskolánkban. Már az első napot jókedvűen, csillogó szemmel várta és élte meg mindegyik „fecske”. Lelkesedésük reméljük kitart az elkövetkező nyolc évben is!
Dr. Kállai Mária – Dr. Szabó Mária, Ötlettár intézményvezetők számára, MAGTÁR Megelőzés – Alkalmazkodás – Gondoskodás, Országos Közoktatási Intézet 2006. Dr. Kállai Mária – Mezei Csilla, Az egymástól tanulás intézményi tapasztalatai a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, 2003. szeptember 12. (előadás) Új gyakorlat – Európai utakon konferencia kiadvány, ISO Fórum, 2003.…
A diákönkormányzat célja, feladata A diákönkormányzat feladata, hogy tagjainak érdekét képviselje, az érintett tanulók érdekében eljárjon. A tanulókat ismertesse jogaikról és kötelességeikről. A tanulókkal korrekt módon informálja a DÖK céljáról, tevékenységéről, eredményeiről. A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A diákönkormányzat a tanulói érdekképviseletén túl részt vesz az iskolai élet alábbi területeinek segítésében,…
Idén is eljött a tanévnyitó ideje, melyen tudástól éhező diákok lepték el újra az iskola épületét.
Múltunk és jelenünk 1996-1997 Önfejlesztő Iskolák – Pedagógiai Program készítése 1996 óta Önfejlesztő Iskolák Egyesületének tagja 1997-1998 Expanzió Humán Tanácsadó vezetésével intézményi helyzetértékelés, 2 folyamat szabályozása – tanulói értékelés – tanulásszervezés 1998-1999 A 2 szabályozott folyamat működtetése, auditálása 1998 Tanulás tanítása – tantestületi tréning 2000 EFQM-alapú önértékelés Akkreditált képzés: Minőségbiztosítás a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési…
Szervezeti szintű elismeréseink 2017 „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” cím 2012 Minősített Közművelődési Intézmény Cím 2011 IIASA-Shiba Díj (szervezeti kategória) Ökoiskola cím 2009 A teljesítménymotivációs alap pályázaton munkatársi értékelési rendszerünk kiválóan megfelelt minősítést kapott 2008 A teljesítménymotivációs alap pályázaton munkatársi értékelési rendszerünk kiválóan megfelelt minősítést kapott Néptánccsoportjaink kísérőzenekara, a Sodrás Népzenei Kisegyüttes elnyerte Szolnok Megyei Jogú Város…
Mihály – napi programsorozat részeként egy fellépésre kaptunk felkérést Rákócziújfaluba. A Varsány Közösségi Házban az ifjúsági csoport és a 6. osztályos táncosok mutatták be koreográfiáikat. A műsor után az Újfaluban vendégeskedő orosz testvértelepülés delegációját is megtáncoltattuk.
Augusztus közepén a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus évadnyitó hangversenyén vendégszerepeltünk a Damjanich János Múzeum Díszudvarában. A műsorunkat a nyári néptánc táborban állítottuk össze. A műsorban ízelítőt adtunk a jeles napok népdalaiból, jellegzetes táncaiból és ünnepi szokásaiból Fergeteg havától (január) Szent András haváig (november).
2013. augusztus 12-16-ig rendeztük meg a hagyományainkhoz tartozó fecske- és komplex tábort. A tábornak helyet adó Szandaszőlősi Művelődési Házban változatos programok várták a résztvevőket.
A napközi jellegű helyismereti olvasótábort a város helyi értékeinek megismerése céljából szerveztük. A könyvtári kutató munkát a helyi nevezetességek felkeresése követte, melynek során a tanulók fotókat is készítettek. A helyi értékekről összeállított anyag a könyvtári portálon, illetve egy kiadvány keretében lesz publikálva.
2013. augusztus 2-tól 9-ig néptánc táborban vettek részt iskolánk néptáncosai és az ifi táncosok Balatonszemesen. A néptánc mellett elméleti órák is voltak. A fárasztó tánc után (közben) a Balaton hűsítő vizében és parton pihenhettek a gyerekek. A tábor része volt még a kézműves foglalkozás, a disco, a csapatépítő-tréning és rengeteg önfeledt szórakozási lehetőség. Aki itt…
2012-2013. tanév A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nyertes pályázata – 2013. [youtube height=”500″ width=”800″]http://www.youtube.com/watch?v=hjFVcNqtUIc[/youtube] 2013.május 6-9. között iskolánk 41 tanulója 5 kísérő nevelővel a Határtalanul projekt keretében a Délvidékre utazott. A program címe: Torkolattól torkolatig. Célja: A 2011-ben nyertes pályázatunk a Tisza kárpátaljai szakaszát járta végig. Célunk, hogy az utat folytatva lakóhelyünktől a…
A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában kiállított táblák, a megnyert pályázatokról: TÁMOP 3.1.4 TÁMOP 3.1.7 TÁMOP 3.1.5 TÁMOP 3.2.3 TÁMOP 3.4.2 TÁMOP 3.2.11
A Pályázat az alábbi linken érhető el: https://sites.google.com/site/tamop314szanda/
Projekt neve: „Pedagógusképzések a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben” Projekt leírás: A projekt alapvető célja: az új tanítási és tanulási módszerek megjelenése, a hagyományos pedagógus szerepek megváltozása. Az új körülményekhez való gyors alkalmazkodáshoz az oktatás színvonalának emeléséhez, és az oktatási szolgáltatások széleskörű bevezetéséhez a…
Projekt címe: „Szandaszőlősi referencia intézmény” A pályázat célja : A pályázat célja, hogy a referencia értékű működési és pedagógiai gyakorlattal rendelkező közoktatási intézmények – intézményi fejlesztési tervük alapján – felkészüljenek nevelési-oktatási gyakorlatuk továbbadására, elterjesztésére, megismertetésére, illetve ezzel segítsék más közoktatási intézmények értékelvű szakmai fejlesztő tevékenységét. A referencia-intézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó,…
Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP 3.2.3/09/2 „ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGEK”, Közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 2. kör: A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában című pályázat Projekt címe: KÖZÖS ÉRTÉK – ÉRTÉKES KÖZÖSSÉG Projekt kedvezményezettje: Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény A projekt keretén belül olyan iskolán kívüli programokat fogunk…
Projekt neve: „Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű tanulók inkluzív nevelése érdekében „ Projekt leírás: Célunk a sajátos nevelési igényű gyerekek együttnevelésének megvalósítása, hogy ezzel is elősegítsük képességeik kibontakoztatását, egyéni átvezetési terv alapján a különböző intézménytípusokba (óvoda- iskola-középiskola, speciális intézmény-többségi iskola közötti, illetve a munka világába történő átmenetét megkönnyíteni.…