2024. február 20-án három tanulónk vehetett részt a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium csarnokában azon a díjátadó ünnepségen, ahol az elmúlt évben kiváló eredményt elért szolnoki sportolókat, edzőket, felkészítő tanárokat köszöntötte a város vezetése. Diákjaink közül Zsigmond Simon (5.b) részesült elismerésben az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjén I-II. korcsoportban elért I. helyezéséért, valamint Szatmári Adriennt és Bozsik Barnabást (8.b) díjazták, akik I. helyezettek lettek az Országos Kötélugró Diákolimpia IV. korcsoportjában vegyes párosban. Gergye Zoltánt, Fodor Árpádot és Papp Orsolyát, a gyerekek felkészítő edzőit is köszöntötték. Iskolánk a Szabadidős pontversenyben III. helyezést ért el az általános iskolák között, így az intézményünknek járó elismerő oklevelet Czeglédi Karolina igazgatóhelyettes és Kövér Péter a testnevelés munkaközösség vezetője vehette át.
Szívből gratulálunk az elismeréshez gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt és további sikeres versenyzést kívánunk!
Az ünnepségről szóló cikket és galériát megtekinthetik a szoljon.hu internetes portálon az alábbi linken:
A szolnok televízió riportja pedig az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.szolnoktv.hu/hirek/diakolimpiai-bajnokok-2