Ugróköteles tanulóink sikerei a Megyei Diákolimpián

2018. március 12-én rendezték Szolnokon az Ugrókötél Diákolimpia megyei fordulóját, melyen iskolánk tanulói a tavalyi tanévhez hasonlóan, idén is szép sikereket értek el: Egyéni összetett eredmények: I/B kategória: Bozsik Barnabás (2.b)- 1. hely II/B kategória: Tóth Bianka (4.d) – 2.hely Kamarás Viktória (4.b) – 3. hely III/A kategória:  László Roberta (6.d) – 1. hely Sokvári…

Részletek

Játékos munkanap

2018.március 10-én iskolánkban is zajlott a munka. A szombati napra való tekintettel azonban a tanítási órákon eluralkodott a játékosság. Több osztályban megfordultak a szerepek, és a diákok vezették az órát, másutt játékos kvíz és vetélkedők tették könnyebbé, élvezetesebbé a rendkívüli munkanapot.

Búvárkodj a biológiában!

Jelen tanévben hagyományteremtő szándékkal a Verseghy Ferenc Gimnázium ötfordulós online biológia versenyt hirdetett. A verseny témája az általános iskolai tananyag mellett az életkori sajátosságoknak megfelelő nyomtatott és elektronikus szakirodalom volt. Az elgondolkodtató kérdések mellett akadtak bőven játékos feladatok is. A verseny 2017. novemberétől egészen 2018. februárjáig zajlott. Iskolánk tanulói közül Szaniszló Máté Zsolt (8. a)…

Részletek

A Kaán Károly Verseny iskolai fordulójának eredményei

A Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny iskolai fordulójának eredményei: Oravecz Anna (6. c) Bárdos Balázs László (6. b) Tigyi Réka (6. b) Ők hárman nyerték el a részvételi lehetőséget a verseny megyei fordulójára, ahonnan az országos döntőbe egy fő juthat tovább. Köszönjük az összes versenyző fáradságos munkáját a felkészülés során!

Részletek

A Tisza Élővilágának Emléknapja (február 1.)

2000. év eleje a magyar természetvédelem gyásznapja volt. 2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú Aurul nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat. A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. Iskolánk felsős diákjai erről az eseményről emlékeztek…

Részletek

Kelet-Magyarországi Területi Aerobik Diákolimpia eredményei

2018. március 4-én rendezték Makón a Kelet-Magyarországi Területi Aerobik Diákolimpiát, melyen csapataink a következő eredményeket érték el: Challenge Aerobik UP2 korcsoport VI. helyezés A csapat tagjai: Szabados Petra (6.a), Kormos Kinga (6.a), Fontos Dóra (6. d), Dögei Laura (7.c) Challenge Aerobik UP3 korcsoport V. helyezés A csapat tagjai: Fehér Alexandra (5.a), Móricz Anna (5.a), Fehér Fruzsina…

Részletek

Tájékoztató csoportos beszedési megbízás lehetőségéről

Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatom, hogy az előzetes igényfelmérés eredménye alapján Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata 2018-ban a gyermekétkeztetés területén bevezeti a csoportos beszedési megbízást, mint új fizetési módot. Az új fizetési móddal először a 2018. márciusban igénybe vett étkezést lehet teljesíteni 2018. áprilisban. Az alábbiakban ismertetjük a csoportos beszedési megbízás, mint fizetési mód választásának feltételeit.…

Részletek

A Ritmuscsapatok Országos Táncversenye eredményei

2018. február 25-én rendzték Soroksáron a Ritmuscsapatok Modern Táncok Első Elődöntője és kvalifikációja versenyt, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: Akrobatika kategóriában, mini korcsoportban, csapatban: Tolvaj Dorina (2.b) – III. hely Free show kategória, mini korcsoportban, egyéniben: Takács Emma Gréta (1.a) – II. hely Free show kategória, mini korcsoportban, duóban: Takács Emma Gréta…

Részletek

A Német József Informatika Emlékverseny eredményei

2018. február 23-án rendezték Mezőtúron az országos Németh József Informatika Emlékverseny döntő fordulóját, melyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el: 5-6. évfolyam, dokumentumkészítés kategória: Rozsák Ádám (5.c) – IV. hely 7-8. évfolyam, dokumentumkészítés kategória: Árvai Balázs (7.b) – IV. hely 7-8. évfolyam, grafika kategória: Géczi Henrietta (8.d) – I. hely Mindhárom tanuló felkészítő tanára: Mezeiné Nagy…

Részletek

A Mátyás Tudósai megyei verseny eredményei

2018. február 23- án 37. alkalommal került megrendezésre a Mátyás Tudósai megyei verseny, melyen idén is szép számmal vettek részt iskolánk tanulói. A versenyen a következő eredmények születtek: Kis matematikusok 3. évfolyam Mózsi Vivien (3.a) I. hely Felkészítő tanár: Pogányné Rizán Margit Kis nyelvész 4. évfolyam Kovács Kata Zsófia (4.d) III. hely Felkészítő tanár: Rátkainé…

Részletek