A projekt első képzésére 2023. április 1-5. között került sor Romániában, a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskolában.
A két jó gyakorlat átadásához kapcsolódó képzésben a partnerintézmény pedagógusai az „Iskola másként – programelemek módszertana és a „Biodiverzitás és védelme – Youth Ranger tanulói program” jó gyakorlatait mutatták be. A képzés célja volt a két jó gyakorlat alkalmazásának pedagógiai, didaktikai, módszertani alapjainak interaktív megismerése, átvétele.
A képzés keretében megismerhettük az „Iskola másként – programelemek módszertana” című jó gyakorlat célját, mely szerint olyan programokat nyújtanak a tanulóknak egy tanítási héten keresztül, melyek a tanítási órák szigorú kereteit megbontják, a tanulók naponta más-más projektet valósítanak meg. Ebben az iskola pedagógiai célkitűzésének megfelelően a természet- és környezetvédelem, a Föld megóvása kiemelt szerepet kap.
A második átvett jó gyakorlat a „Biodiverzitás és védelme – Youth Ranger tanulói program” volt. Csíkszentkirály közvetlen környezetében két kiemelten fontos természetvédelmi terület is található, ezek rendszeres gondozását, védését az iskola feladatának tekinti. A tanulók életkor szerint csoportokban folytatnak rendszeres helyzetfelmérést a jelzett területeken, az itt élő védett növényeket feltérképezik és próbálják óvni a biodiverzitást, a biológiai sokszínűség megmaradását. Ez a védelmet a Junior Ranger környezetvédelmi projekt tanulói látják el.
Mivel mindkét intézmény pedagógusai kiemelt feladatuknak nevezték meg a környezeti nevelést és a klímaváltozás hatásainak csökkentését a tanulók tevékenységeiben, ezért az átvett módszerekkel sikeresen tudják majd adaptálni a jó gyakorlatot saját intézményükben és környezetükben.
A képzésen kívül az ott töltött idő alatt sor került a kollégákkal a nyári táborozás részleteinek megbeszélésére és ellátogattunk a nyári tábor helyszínére is – megkönnyítendő a felkészülést a tábor feladataira. A projektmenedzsment egyeztette az előzetes – önálló és csoportos – kutatómunkákat, elkészítették az előzetes feladatokat a tábori program megvalósításához. Megbeszélték az adminisztratív tevékenységeket, az eszközszükségleteket, azok beszerzését és biztosítását, valamint a meghívott előadókat a tanulói mobilitási programhoz.
Látogatást tettünk a helyi óvodában, ahol az óvónőkkel konzultáltunk a projektben végzett közös munkánkról. Szabadidős programelemként meglátogattuk a helyi római katolikus templomot és a Csíkszentkirályi Kápolnát, a Polgármesteri Hivatalt, a szomszéd községben működő Csíki sör Manufaktúrát, illetve a nyergestetői történelmi emlékhelyet is.
Az utolsó két napon a tél is megmutatta arcát, az utolsó előtti reggelen havas táj fogadott minket – így április elején. Igazi természeti csodaként éltük meg, hiszen Magyarországon évek óta nem láttunk ekkora havazást.
A jógyakorlatok prezentációs anyaga az alábbi linkeken tekinthető meg:
„Biodiverzitás és védelme – Youth Ranger tanulói program”
„Iskola másként – programelemek módszertana”