Zenés adventi délután

2016. november 28- án délután, az iskolánk fennállásának 125. évfordulójára rendezett eseménysorozat keretében alsós tanulóink vidám adventi délutánon vehettek részt. Pusztai Judit és Szakáll Kinga tanítónők irányításával, daltanulással, közös zenéléssel és tánccal tettük színessé az ünnepi készülődést.

Interaktív történelmi előadás és vetélkedő

Az Iskolahét Humán Napján a hetedik és nyolcadik osztályos csapatok interaktív történelem előadáson és vetélkedőn vettek részt a háziverseny 2. fordulója keretében. Az előadást „Magyar Honvédség a 2. világháborúban” címmel a Szent László Hadosztály Hagyományőrző Egyesület képviseletében Almási Sándor és Nagy Péter tartották. A digitálisan színezett korabeli fényképek és az eredeti harci eszközök különleges élményt…

Részletek

Tarján Imre Országos Emlékverseny eredményei

A Verseghy Ferenc Gimnáziumban 2016. november 26-án került megrendezésre a Tarján Imre Országos Emlékverseny döntője, amelyen a hazai és határon túli csapatok mellett iskolánk tanulói is részt vettek. Első fordulóként november 9-re készítették el és adták le a nevezéshez szükséges „diplomamunkájukat”. Ennek részletes bemutatását, megvédését  valamint teszt és kidolgozandó feladatsorok megoldását  tartalmazó rendezvényen, a rangos, akadémikusból…

Részletek

Lipták Hanna versenyeredménye atlétikában

2016. 11. 25-én rendezték meg a Véső úti Sporttelepen a városi atlétika bajnokságot, melyen Lipták Hanna 5. b osztályos tanuló 60 méter rövidtáv futásban 2. helyezést, távolugrásban szintén 2. helyezést ért el. Eredményéhez gratulálunk!

Részletek

Első adventi gyertyagyújtás

  Advent első vasárnapját a 3.b és a 3.d osztályosok ünnepi műsorával köszöntöttük a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A műsorban szereplő gyerekeket, a résztvevő szülőket, hozzátartozókat és pedagógusokat intézményvezetőnk, Hegyiné Mladoniczki Éva, a Szandaszőlősért Egyesület elnöke köszöntötte, ezt követően Kómár István katolikus plébános lélekmelengető szavai után került sor az első adventi gyertya meggyújtására. Dicséret illeti a…

Részletek

Bemutatkoztunk az Itt-Honi Népzenei és Néptánc-Találkozón

November 26-án kilencedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos Itt-Honi Népzenei és Néptánc Találkozó az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A népzenei program kitűnő színtere a térség népzenével és néptánccal foglalkozó csoportjainak bemutatkozására és találkozására, ezért idén is minden szolnoki zenés, táncos csoportot színpadra hívott. A fellépő csoportok között iskolánk Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttesét az 4.c osztály táncosai,…

Részletek

„Mostan emlékezem az elmult időkről” – Iskolatörténeti kiállítás

Az évforduló mindig boldog ünneplésre ad okot, így az Iskolahetek rendezvényei között helyt kapott 125 éves iskolánk történetének a bemutatása is. Kiss Jenő költő szavaival indítottunk az Iskolatörténeti kiállítás megnyitó ünnepségét: „Nézz vissza most egy percre, nézz vissza az útra, Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka, Nézz vissza, aztán ismét csak előre, S…

Részletek

Házi népdaléneklő verseny

Az idei házi népdaléneklő versenyünket az iskola alapításának 125. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvénysorozat részeként, a Tehetséghét keretében bonyolítottuk le. A versenyen három korcsoportban szólóének és kisegyüttes kategóriában lehetett indulni. A legnagyobb létszámot az 1-2. osztályos korcsoport vonultatta fel, de a lelkesedés a 3-4. osztályos és a felső tagozatos korcsoportból sem hiányzott. Köszönjük minden résztvevőnek –…

Részletek

„Az én anyukám, apukám is tehetséges” szülői délután

A Tehetséghét kiemelt rendezvényeként immáron harmadik alkalommal rendeztünk szülői délutánt „Az én anyukám, apukám is tehetséges” címmel. A délután folyamán láthattuk pl. tűzoltó, ápolónő, mentőtiszt, orvos, manikűrös, marcipánkészítő, rendőr, hegymászó, katona, teljesítménytúrázó, zenész, börtönőr, gyógytornász, informatikus, hagyományőrző harcművész, elektroműszerész, katonazenész és építészmérnök szülő szakmabemutatását. Olyan apuka-anyuka is volt, aki különböző egyszerű ételek elkészítésére tanította a…

Részletek

Üzenet egykori iskolámba….

Iskolánk alapításának 125. évfordulója alkalmából arra kérjük volt tanítványainkat, szép emlékeikkel kapcsolatban üzenjenek iskolánk facebook oldalán. https://www.facebook.com/szandaiskola/

Részletek

Buczkó Gréta versenyeredménye

Buczkó Gréta 4. b osztályos tanuló 2016. november 17-én a Szegő Gábor Általános Iskola által rendezett „Szárnyaló gondolatok” fogalmazási versenyen 4. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Szalainé Tóth Ibolya Eredményéhez gratulálunk!

Részletek

125 év – 125 perc felolvasás

Iskolánk alapítása 125.évfordulójához kapcsolódó programsorozatunk részeként 2016. november 21-én 125 ÉV – 125 PERC FELOLVASÁS című rendezvényünkön iskoláról szóló versek, mesék, történetek, regényrészletek folyamatos olvasásával szerepeltek tanítványaink. Iskolánk valamennyi osztályából voltak szereplők, 34 alsó tagozatos gyermek és 35 felső tagozatos tanuló vett részt. A 125 percen át tartó felolvasásban a választott művekkel diákjaink felidézték a…

Részletek