Hajrá Tarsoly! Kód:43

Kedves szülők, gyerekek, kollégák, barátok, ismerősök, néptáncot és népzenét kedvelő szimpatizánsok! 2018. november 23-án, pénteken este 19.30 – 21.55 között, a Duna televízió Fölszállott a páva című műsorában, a Döntők Döntőjében szerepel a Tarsoly zenekar. A zsűri az elmúlt évek legjobb produkcióit hívta vissza, köztük azt a zenekart, amelynek két tagja  (Böröcz Balázs – brácsás…

Részletek

A „Kísérletek délutánja” verseny eredményei

A „KÍSÉRLETEK DÉLUTÁNJA” című természettudományi versenyre 2018. november 21-én került sor Szolnokon, a Kassai Úti Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium Természettudományi Laboratóriuma rendezésében. Az általános iskolások számára meghirdetett versenyen iskolánk tanulója, Lajkó Dániel Péter (8.c), „Vihar a kémcsőben” c. színvonalas előadásáért díjazásban részesült. Felkészítő tanár: Benca Ernő…

Részletek

Zsigmond Simon sikerei asztaliteniszben

A 6 éves nagycsoportos óvodás Zsigmond Simon iskolánk leendő tanulójaként a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola színeiben indult két versenyen is, melyeken igen szép eredményeket ért el: Október 17-én rendezték a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a Kassai Kupa elnevezésű asztalitenisz versenyt, melyen III. helyezést ért el. November 16-án pénteken…

Részletek

Itt-Honi 2018.

Az elkövetkező szombaton néptáncosaink és népdalénekeseink 65 fővel, egy 15 perces műsorblokkal képviselik iskolánkat a XI. Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozón.  Különös várakozással tekintünk a fellépés elé, hiszen a nyitóképben bemutatkozhatnak a „néptáncos családok” is, ahol részünkről a táncpedagógusaink gyermekeikkel léphetnek színpadra.  Ennek apropóját „2018 a Családok éve” adja, mely ilyen módon jelenik meg Szolnok város…

Részletek

ZöldenJobb.mp4 kreatív reklámfilm pályázat

Auerbach Anita, Berényi Botond, Dergez Márton, Lipták Hanna, Nagy Dorka, illetve Veress Balázs a Szandaszőlősi Általános Iskola 7.b osztályos tanulói egy kedves történeten keresztül mutatják meg, hogy az italos kartonok szelektív gyűjtése nemcsak környezettudatos, de a szívünknek is kedves. Ha tetszett a videó, kérjük  IDE kattintva szavazzanak. A ZöldenJobb.mp4 kreatív REklámfilm pályázat közönségszavazása 2018. november…

Részletek

Könyvadomány gyűjtés

November 5-én indult útjára a Libri és a Boldogságóra Program könyvadománygyűjtő programja, amellyel több ezer gyerek karácsonyát szeretnék szebbé varázsolni. Országszerte 30 adománygyűjtő állomáson várják az olvasóközönség felajánlásait: olyan jó minőségű gyerekkönyveket, amelyek régóta a könyvespolcotok mélyén rejtőznek, és szeretnétek velük mosolyt csalni hátrányos helyzetű, illetve beteg gyerekek arcára. A Libri Mesepontoknál leadott könyvadományaitokat a…

Részletek

Pető Fanni nemzetközi sikerei

Az elmúlt hétvégén Olaszországban rendezték a European Championship Italy nemzetközi Fit-Kid versenyt, melyen Pető Fanni, iskolánk 7.a osztályos tanulója Kiscsapat kategóriában II. helyezést ért el. Eredményéhez szívből gratulálunk!

Részletek

Zsigmond Ramón eredménye a Volán Kupán

2018. november 11-én rendezték Szolnokon a Volán Kupa 2018 asztalitenisz versenyt, melyen iskolánk tanulója Zsigmond Ramón 7.b osztályos tanulónk egyéniben III. helyezést, párosban I. helyezést ért el. Felkészítő edzők: Skumát István és Szölősi Péter Gratulálunk a szép eredményekhez!

Részletek

II. Gaál Autentika Szólótáncverseny

Az október 27-én, Törökszentmiklóson megrendezett II. Gaál Autentika Szólótáncversenyen táncosaink az alábbi eredményeket érték el:  Sipos Balázs (8.b) Arany minősítés (felkészítő: Hoffer Károly)  Markó Attila (8.a) Ezüst minősítés (felkészítő: Hoffer Károly)  Erdős Gábor (3.c) Bronz minősítés (felkészítő: Fekete Dániel) Gratulálunk a kiváló teljesítményekhez!

Részletek

Meghívó Szülői Fórumra

Kedves Szülők! November 13-án 17.30-kor a Városháza Dísztermében Szülői Fórum keretében előadást tart Tari Annamária pszichológus, pszichoterapeuta „Online gyerekek és offline szülő” címmel. A részvétel regisztrációhoz kötött, melyről részletesen IDE kattintva olvashatnak.

Részletek

Zsigmond Ramón sikerei asztaliteniszben igazolt játékosként

2018. november 3-án Szolnokon rendezték az Észak – Alföldi Régiós Versenyt asztalitenisz sportágban, melyen Zsigmond Ramón 7.b osztályos tanulónk, U13 korosztályban, már nem amatőrként, hanem igazolt játékosként versenyzett és az előkelő III. helyezést érte el. Felkészítő edzők: Skumát István és Szölősi Péter  Eredményéhez szívből gratulálunk!

Részletek