Márton-napi játszóház

Óriási volt az érdeklődés kicsik és nagyok, fiatalok és idősek körében egyaránt a Szandaszőlős Táncegyüttes szombati programja iránt. A résztvevők számos kézműves foglalkozási helyszínen készíthettek különböző „libás” termékeket. A legnépszerűbb helyszín a liba linzersütés volt. Kissné Évike néni jóvoltából nagyon finom linzertésztából készültek a sütik. A kézműves foglalkozásokat közösségi szolgálat keretében 8 fő középiskolás diáklány…

Részletek

Látogatás a csokigyárba

2013. december 14-én ismét útnak indulunk Ausztriába, hogy meglátogassuk a Lindt csokigyárat és a semmeringi ( remélhetőleg havas) lejtőket. Megmossuk arcunkat Maria Schutz gyógyító forrásvizében, és a szerzetesek híresen finom fánkjait is megkóstoljuk. A kirándulásra érdeklődők jelentkezést még várja Katona Zsuzsa tanár néni.

Arany minősítést kapott a Kispántlika Énekegyüttes

A Kispántlika Énekegyüttes 2013. november 9-én Országos- és térségi népzenei minősítőn vett részt, melyet Szolnokon rendeztek a KÖZGÉ-ben. A tavaly már Aranypáva Díjat is elnyert együttes műsorszámát a magas rangú zsűri ARANY minősítésre értékelte. Az énekegyüttes tagjai: Bartucz Alexandra, Egedi Sára, Fehér Vanda, Kovács Mónika, Majzik Dorina, Rózsa Bianka, Rózsa Imola, Rózsa Kiara, Samu Klarissza,…

Részletek

Belépés nem csak tornacipőben

A Szolnoki Sportcentrum által szervezett Belépés nemcsak tornacipőben elnevezésű sorverseny 2013. november 10-én, szombaton került megrendezésre a Tiszaligeti Sportcsarnokban. 3 korosztályban indultunk: alsós vegyes csapat (5 fiú + 5 lány), felsős lány csapat (10 lány) és felsős fiú (8 fő) csapat. A felsős csapatok, a lányok és a fiúk is 5. lettek, az alsósok pedig…

Részletek

Szilágyi Anna Európa bajnok

A 2013. november 1-3 között Szerbiában, Belgrádban megrendezett Fit Kid Európa Kupa bajnokságon Szilágyi Anna Kata 3.c osztályos tanuló  csapatával az 1-es korcsoport kiscsapat kategóriájában I. helyezést ért el. A versenyen hat nemzet sportoló fiataljai voltak jelen, (Szerbia, Olaszország, Spanyolország, Izland, Románia és Magyarország) a lányok győzelmükkel hét csapatot utasítottak maguk mögé. Edzői: Uj Darinka,…

Részletek

Bolyai Matematika csapatverseny eredményei

Iskolánk tanulói ebben a tanévben is nagyon szép sikereket értek el a Bolyai Nemzetközi Matematika Verseny megyei fordulóján.   3. évfolyamon IV. helyezés:  Kerekes Ivett, Horváth Ákos, Surányi Zsombor, Tornyi Bálint Felkészítő tanár: Bartáné Jáger Anikó   4. évfolyamon I. helyezés: Bányi Flóra, Zsigmond Attila, Fontos Bálint, Radócz István Felkészítő tanár: Nyolczas Edina   III.…

Részletek

Kosarasok toborzó látogatása

A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatának két játékosa, Lóránt Péter és a szerb Tomislav Ivosev járt ma iskolánkban. Az iskolát toborzás céljából keresték fel. Elsősorban 2001 és 2006 között született gyerekeket kerestek utánpótlás csapataikba. A két játékos miután bemutatkozott, a jelentkező kb. 30 tanulóval 3 csoportban 2 palánkra játszottak, ezzel népszerűsítve a sportágat. A közel 150 fős nézősereg…

Részletek

Középiskolások környezetszépítő önkéntes munkája iskolánkban

Az őszi szünet első napján a sportudvar rendbetételében és a lehulló falevelek összegyűjtésében kaptunk segítséget a Szolnok Városi Kollégium 18 tanulójától. A fiatalok az Arany János Kollégiumi és Szakiskolai Program keretében végeztek önkéntes munkát iskolánkban. Kvaszinger Lászlóné Ildikó néni és Raskó Gábor tanár úr vezetésével a fiatalok munkájukat példaértékűen és lelkesen végezték. Köszönjük mindannyiuk segítségét!

Részletek

JÁSZKUN VILÁG – 2013. Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle

A Művészeti iskolánk táncosai és énekesei a JÁSZKUN VILÁG – 2013. Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle második elődöntőjén vettek részt 2013. október 19-én a Kunhegyesi Városi Közművelődési Intézményben. A versenyen iskolánkat 4 néptánccsoport, (4.ac, 4.bd, 5.ab és a 6. évfolyam táncosai) egy szólótáncos (Lőrincz Balázs) és egy szólóénekes (Veres Beáta) képviselte. Fergeteges hangulatot teremtve jutott…

Részletek

72 óra kompromisszum nélkül

Iskolánk már több éve vesz részt az egész országot megmozgató önkéntes akcióban. A program célja a fiatalok szolidaritás érzékének, közösségi aktivitásának fejlesztése a közös munka során, valamint az önkéntes munka, szociális munka életszerű megtapasztalása. A kihívás teljesítése arra is rávilágít, hogy az aktív társadalmi felelősségvállalás egyben kaland is, amely örömet szerez, és nyilvános elismerésben részesül.…

Részletek

Mészáros Bence 7.a osztályos tanuló többszörös országos bajnok

2013. október 5-én a Kiskunfélegyházán rendezett Junior Országos Bajnokság és Klubközi Táncversenyen Mészáros Bence Levente 7.a osztályos tanulónk és táncpartnere, Balanescu Liliana két kategóriában is országos bajnok lett. Eredményeik: – Junior 1. C latin táncok 1. helyezés – Standard táncok 1. helyezés Gratulálunk a szép sikerekhez!

Részletek