Középkori vármaketteket készítettek az 5.c osztály tanulói

Iskolánkban az 5.c osztály tanulói a középkori társadalomról tanulnak, aminek keretében megismerkedhettek a nemesi életmóddal. A középkor és a nemesi élet elengedhetetlen elemei a várak is, melyek a közigazgatás központjai és a védelem alapkövei voltak évszázadokkal ezelőtt. A diákok projektfeladatként kapták egy középkori vár megépítését. A tanórára sok kiváló munka érkezett, melyek közül a legjobbakat…

Részletek

Farsangi táncház a Szandaszőlős Táncegyüttessel 2025-ben

A Szandaszőlős Táncegyüttes 2025. február 8-án hagyományos farsangi táncházba hívta a népzene és a néptánc szerelmeseit, melynek évek óta otthont adó gazdája a Szandaszőlősi Művelődési Ház. A Busi Ildikó és Hoffer Károly néptáncpedagógusok által szervezett vezetett táncházban közel 180 résztvevő írta alá a jelenléti íveket. Iskolánk jelenlegi és elszármazott növendékei, szüleik, jó barátságokat ápoló szomszédos…

Részletek

Maskarádé és téltemetés

A Szandaszőlősi Művelődési Ház Maskarádé elnevezésű rendezvényen néptáncosaink farsangi alakoskodással színesítették a délutáni programot a maskarádézó gyermekek és felnőttek nagy örömére. A 6. évfolyamos táncos lányok és fiúk felelevenítették a farsangi alakoskodás néphagyományát, maszkokat, kellékeket és álöltözeteket használtak, rigmusokat mondtak és medvét is táncoltattak. Az előadás végeztével az udvaron kiszebábégetéssel űzték el a telet. A…

Részletek

XXIII. Meleg István Kémiaverseny középdöntő eredménye

2025. január 25-én Szegeden zajlott le a XXIII. Meleg István Kémiaverseny középdöntője, melyet két fordulóból álló levelezős megmérettetés előzött meg. Iskolánkat két tanuló képviselte Szegeden: Baven Anna Júlia Helena és Hreskó Flóra, mindketten a 7.b osztály tanulói. A versenyen Anna az előkelő VI. helyezést érte el, ezzel biztosítva helyét a február 15-én megrendezésre kerülő országos…

Részletek

XXII. Kolláth Béla Labdarúgó Emléktorna eredményei

Az elmúlt hétvégén rendezték Szászberken a Kolláth Béla Labdarúgó Emléktornát, melyen a Szanda Focisuli SE csapatai U14 korosztályban I. helyezést értek el, U13 korosztályban pedig III. helyezettek lettek. Iskolánk tanulói közül a csapat tagjai: Bakó Domos (8.b), Kiss Rajmund (7.d), Kolláth Zalán (7.b), Sebők Levente (6.a), Selley Botond (6.a), Szalai Balázs (6.a), Tóth Benedek (7.b),…

Részletek

Kürtöseink versenyeredményei

2025. január 31-én iskolánk három tanulója – akik egyben a Bartók Béla Zeneiskola növendékei is – Budapesten versenyeztek. Sztán István emlékére a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban megrendezett II. Zeneiskolai Rézfúvós Fesztiválon az alábbi szép eredményeket érték el: Vitai Petra (5.c) vadászkürt – Arany minősítés Steininger Tamás (3.c) vadászkürt – Arany minősítés Varga…

Részletek

Farsangi ráhangoló táncház óvodásokkal

Az óvodákkal való folyamatos partnerkapcsolatunk és együttműködésünk jegyében Bathó Rita néptáncpedagógus szervezésével és a 3.a osztályosok közreműködésével farsangi ráhangoló táncházat tartottunk a Szandaszőlősi Művelődési Házban, ahová meghívtuk az Eszterlánc, valamint a Munkácsy úti óvoda középső-, illetve nagycsoportosait. A jó hangulatú éneklést, játékokat és az alapvető tánclépéseket a kicsik szemmel láthatóan nagyon élvezték. Köszönjük az óvodapedagógusok…

Részletek

Úszás Diákolimpia városi fordulójának eredményei

2025. január 30-án rendezték Szolnokon az Úszás Diákolimpia városi fordulóját, melyen iskolánk tanulói az alábbi szép eredményekkel tértek haza: I. korcsoport leány: 50 méter gyorsúszás Voronyin Maja (2.d) I. hely III. korcsoport fiú: 100 méter gyorsúszás Oláh Tamás (6.d) I. hely IV. korcsoport fiú: 100 méter gyorsúszás Kiss Pèter (8.a) I. hely IV. korcsoport fiú:…

Részletek

Kultúranapi szavalóverseny eredményei

2025. január 28-án intézményünkben versmondó versenyt szerveztünk az alsó tagozatos tanulóknak a magyar kultúra napja alkalmából. A versenyen az alábbi tanulók vettek részt: 1.a Radics Gréta Emília, Szupkai Luca, Vida-Leibhám Hanna felk.: Lőrincz Judit1.b Kormos Boglárka, Varga Lívia felk.: Sokvári-Sedon Katalin1.c Molnár János, Szrapkó Zita, Vissi Liza felk.: Hornyák Lászlóné2.a Drávucz Fanni felk.:Papp Márta2.b Katona…

Részletek

Kazinczy szépkiejtési háziverseny eredménye

Iskolánkban a felső tagozatosok január 22-én szépkiejtési versennyel ünnepelték  a magyar kultúra napját. A versenyen résztvevő tanulók valamennyien színvonalasan olvasták fel a választott és a kötelező szöveget is. Intézményünket a városi fordulóban Fontos Eszter 5.d osztályos tanuló fogja képviselni. A szervezőknek és a versenyzőknek is gratulálunk!

Részletek

Budapest Bajnokság asztalitenisz verseny eredménye

2025. január 19-én rendezték a Budapest Bajnokság asztalitenisz I. osztályú országos ranglistaversenyt, melyen iskolánk 6.b osztályos tanulója, Zsigmond Simon U13 korosztályban egyéniben I. helyezést ért el, U15 korosztályban egyéni és páros kategóriában pedig III. helyezett lett. Felkészítő edzők: Fodor Árpád, Gergye Zoltán Gratulálunk a szép eredményhez! Fotó: sztaliteniszezz.hu

Részletek

XXI. Őszi Ergométerezés – Futás Duatlon Országos Verseny eredménye

2024. december 14-én került sor a Szolnoki Sportcentrum – Sportiskola által rendezett XXI. Őszi Ergométerezés – Futás Duatlon Országos Versenyre, melynek célja az evezős sportág utánpótlás sportolói részére – általános fizikai adottságainak fejlesztése mellett – a változatos versenyzési lehetőség biztosítása.A megmérettetésen iskolánk 6.c osztályos tanulója, Pető Botond I. helyezést ért el. Felkészítő edzők: Furkó Panna…

Részletek